Sólyom László Köztársasági Elnök Úrnak
1014 Budapest, Szent György tér 1. Sándor-palota
Tárgy: Nyílt levél – Online népszavazás kezdeményezés
Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!
Támogatását kérem azon kezdeményezésem ügyében, hogy a magyar állampolgárok az alkotmány biztosította népszavazás kezdeményezési jogukkal a jövőben interneten keresztül, online felületen is élhessenek.
A jelenlegi szabályozás szerint, Magyarországon a választópolgárok által kezdeményezett népszavazás aláírásgyűjtéssel történik. Országos népszavazásra irányuló állampolgári kezdeményezés esetén négy hónapig lehet aláírást gyűjteni. Fontos garanciális szabály, hogy az aláírásgyűjtő ívek mintapéldányát – hitelesítés céljából – az aláírásgyűjtés megkezdése előtt be kell nyújtani az Országos Választási Bizottsághoz. Az összegyűjtött és benyújtott ívek hitelesítését 30 napon belül kell lefolytatni. Így a kötelezően elrendelt népszavazás esetén 200.000 választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés 15 napon belül köteles elrendelni az ügydöntő népszavazást.
Ez az eljárás jelenleg rendkívül hosszadalmas folyamat, ezért azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy támogassa kezdeményezésemet, mely szerint kiegészítve az Ügyfélkapu rendszerét, annak keretein belül is lehessen népszavazást kezdeményezni, továbbá a már meglévő népszavazás kezdeményezéshez online is lehessen csatlakozni. Az Ügyfélkapu rendszerében hitelesített adatokkal tudnak regisztrálni az állampolgárok, így mind a népszavazáshoz való csatlakozás, mind a hitelesítés idejét le lehetne csökkenteni.
Azt gondolom, 2010-ben eljött az idő, hogy a több mint 4 millió hazai internetezőből közel 3,5 millió szavazati joggal rendelkező magyar állampolgár online is kezdeményezhessen népszavazást, avagy csatlakozhasson a már meglévőkhöz. Javaslom, hogy a papír-, idő és munkaigényes népszavazási kezdeményezés kiegészüljön egy hiteles és gyors online felülettel is. Fel kellene gyorsítani az ügymenetet és nagyobb nyilvánosságot, egyszerűbb hozzáférhetőséget kellene biztosítani a társadalomnak az alkotmány biztosította jogok gyakorlásához, hiszen a népszavazás a politikai rendszer szerves része, és nálunk – a nyugati demokráciákhoz képest – kevésbé alkalmazott eszköze. A nagyobb hatékonysággal bekövetkező, gyors voksolások élénkíthetik a pártok és a közvélemény kapcsolatát, ugyanakkor arra késztethetik a parlamenti erőket, hogy a reformokat közösen, mindenki által elfogadható kompromisszumokkal dolgozzák ki.
Szavazati joggal rendelkező állampolgárként, a társadalom igényeivel összhangban azt gondolom, hogy javaslatom megvalósítható, kiszolgálná az elvárásokat és elősegítené a társadalmi párbeszédet, megelőzve ezzel számos, a későbbiekben jelentkező problémát. Ezzel a lehetőséggel is erősítve a fiatalok és az idősebb generáció szavazati kedvét, a politikában és a közéletben való aktív részvételét.
Bizakodva mielőbb pozitív válaszában, maradok tisztelettel:
Horváth Dávid
Dunaújváros, 2010. március 25.
Kritikán aluli a hozzászólás.
6
13
Hidden due to low comment rating. Click here to see.
Hasznos volt a hozzászólás?
5
0
na te ………… totumfaktum …te meg a hozzád hasonló agymosottak miatt tartunk itt…
meg is érdemled, ha kilopja alólad a politikai elit még a gatyát is
én egyet értek a kezdeményezéssel
Hasznos volt a hozzászólás?
3
1
BENNE VAGYOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hasznos volt a hozzászólás?
4
0
Ez szerintem nagyon jó lenne.Benne vagyok…..:lol:
Hasznos volt a hozzászólás?
1
1
Kedves Dávid,
Nyitott ajtókon kopogtatsz. A felvetésed egy tervezett projekt a kormányzatban.
Üdv,
Titok
Hasznos volt a hozzászólás?
1
0
Ez így igaz, elindult már pár éve a folyamat
Hasznos volt a hozzászólás?
1
0
Akkor remélem gyorsíthatok rajta, és remélem mindenkihez eljut a híre, mert eddig nem hallottam róla, pedig igyekeztem nagyon felkészülni az anyagból.
Hasznos volt a hozzászólás?
0
0
XD
Hasznos volt a hozzászólás?
0
0
Önmagában a kezdeményezés jó lehet. Ugyanakkor ez csak akkor valósulhat meg, ha 100% e-Government lenne Magyarországon. Ehhez viszont több milliárd forintos beruházás kellene, ami természetesen az elmúlt évek népszavazási kezdeményezéseit tekintve elég gyorsan megtérülne. Egyébként ez nem új dolog, Európában már több országban létezik ilyesmi s elég aktívan használják.
Hogy nálunk miért nincs az jó kérdés, valószínűleg kevés rokonnak van informatikai cége, akit ezzel meg lehetne bízni