Oktatás 2.0

Írta: Horváth Dávid, 2010. június 14., 13:17 • Szólj hozzá Te is! (0)
Kategóriák: Blog

Úgy látszik a webkettő az oktatásba is kezd beköltözni és egyre közösségibb, innovatívabb lesz a dolog.

Ilyen, bár nem belülről induló kezdeményezés a MarkMyProfessor is. Ahol mindenki kedvére osztályozhatja és értékelheti saját tanárait. Az összes főiskola és egyetem megtalálható a rendszerben, azon belül a tanárok is. Őket lehet osztályozni, sőt, tovább mentek a fejlesztők, nem csak a tanárt, hanem annak kbző óráit is. Így a felhasználók mások értékelése alapján dönthetnek arról, hogy az adott tanárnál vesznek-e fel tantárgyat vagy sem. Mondjuk nem tudom ez milyen személyiségjogi kérdéseket vet fel, de érdekes téma… Viszont a fordítottja is igaz: aki először aknázza ki a lehetőségeket, az tudatos irányítással jó képet tud kialakítani akár saját óráiról, akár az intézményről, hiszen a rendszer megkönnyíti a visszajelzéseket.

Aztán ott van a felsőfokon.hu, ami komoly külső-belső átalakításokon esett túl és egyfajta hallgatóknak szóló közösségi portál próbál lenni. Bár a blog funkcióját nem értem, hiszen van rá ezer másik. Lehet csak a reklámokat akarják így értékesíteni? Mert akkor kicsit életszerűbbre kellene festeni a dolgokat. Az albérlet és szakmai hírek oldala baromi hasznos, sőt a pályázatok között is találtam érdekeset – itt már tényleg csak a relevanciát kellene növelni a személyes beállításaim alapján. A jegyzetkeresőből többet néztem volna ki, hogy őszinte legyek, bár legalább egy helyen van a legtöbb egyetem jegyzet linkje. A tartalom beküldés menüpontot kiegészíteném még egy hír beküldéssel is, hiszen még is csak a közösségi médián van a hangsúly. A Fórum létét nem értem, mert azt ma már nem fórumnak hívják, ami az, hanem rajongói oldalnak, vagy ilyesmi. A szakmai hírlevél üdvözülendő gondolat, remélem jól összeszedik a fontos infókat, sőt ezt kiegészíteném a már említett személyes preferenciák által történő pályázat és albérlet ajánlással. Viszont még mindig nem tudom miért járjak fel ide folyamatosan (pláne, ha megkapom a híreket mailben), de jó irányba tartanak a dolgok – ha 5 évvel ezelőtt lennénk.

A legzavaróbb, hogy az impresszumban bárkire kattintok ezt dobja a gép: “A kért oldal nem található. Elképzelhető, hogy hibásan kaptad ezt a hivatkozást vagy a hivatkozott tartalom törlésre került.”. Szóval 2010-ben, ha már azon kevesek közé tartozom, aki szeretne visszajelzést küldeni, akkor baromira zavaró, ha ezt nem tudom megtenni. De lehet csak én nem találtam sehol sem e-mailt, viszont a legkézenfekvőbb helyeken kerestem.

Végül egy – természetesen – EU-s pályázati pénzből létrehozott, az oktatást megreformálni kívánó oldalt ajánlanék. A Videotoriumra bárki, aki “a felsőoktatási (hallgatók, oktatók), kutatási és közgyűjteményi közösség felhasználó”ja szabadon tölthet fel videókat. Órai anyagot, prezentációt, workshop vagy konferencia jellegű témákat. A videókat bárhonnan el lehet indítani. Lehetőség van egy képernyős és két képernyős módra, sőt ez szabadon méretezhető. Ezen kívül a slideokat is végig lehet nézni, ha valakit csak azok érdekelnek. Kérdés, hogy melyik intézmény tudja majd legelőször úgy alkalmazni, hogy az előnyére váljon. Mert vannak olyan előadások, ahol a szemléltetéshez szükségesek olyan kijelentések, amelyek a szövegkörnyezetükből kiragadva akár provokatívak is lehetnek, ez pedig a jó magyar közegben könnyen megeshet.

Az azért ciki, hogy a regisztrációnál a Súgóban latin töltelékszöveg van.

Ennél a pontnál azért felmerül bennem, hogy miért nincsen még olyan országos elektronikus dolgozattár, amely a tudomány nevében egy országos adatbankot képez ezekből. Ide minden magyarországi felsőoktatási intézmény köteles lenne leadni a nála végzett hallgatók záró-, szak-, diploma, mesterdiploma-, doktori és tdk-dolgozatát. Így könnyebb lenne kizárni a plágiumot és kevesebb ugyanolyan, vagy fölöslegesen ugyanazt a témát sokadszorra feldolgozó írás születne. Sokat fejlődhetne a dolgozatok minősége, nem beszélve arról, hogy a magyarországi kutatások is átláthatóbbak lennének. Fontos, hogy a rendszer szabadon hozzáférhető legyen minden magyar állampolgárnak, lehessen kategóriák és tartalom alapján keresni, sőt hozzáférhetők legyenek ezek digitális és/vagy nyomtatott formában. Nyilván, a titkosítási kérelmeket figyelembe véve. Tudomásom szerint ilyen rendszer nincs, de miért? Lehet hogy ez sértené az egyetemek autonómiáját? A tudomány ennél azért előbbre való, remélem ebben egyet értünk.

Szóval, aki elsőként tud lépni az nyerő lesz, hajrá!



Hozzászólás írása a “Oktatás 2.0” című bejegyzéshez:

Kötelező!

Kötelező!

:D :-) :( :o 8O :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Horváth Dávid NetMiniszterelnök-jelölt
Designed by Lakos Péter & Dinya Péter • Hosted by Webrendelő