Az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélgetett Kálmán Olga és Mogács Dániel, a Kétfarkú Kutya Párt VII. kerületi jelöltje, aki civilben egyébként komikus.
Eleinte bunkónak éreztem Mogács Dániel megnyilvánulásait, de önmagamat vizsgálva rájöttem, hogy csak a jelenség furcsa. Furcsa, hogy egy komoly beszélgetésekről szóló műsorban valaki poénkodva mosolyra fakasztja a műsorvezetőt. Aztán egyre csak jöttek a poénok, Kálmán Olga is vette a lapot és egyre jobban reagált. Csak azt sajnálom, hogy ahhoz az egyetlen fránya kérdéshez annyira ragaszkodott, illetve, ha már ragaszkodott, igazán belemehetett volna a játékba, hátha úgy több hazsnos infót tud kiszedni a vendégéből. De beszéljenek inkább a képek:
Petya tegnapi bejegyzésében arról ír, hogy a jövőben akár a nyomtatott újságok is személyre szabhatók lesznek. Mindenki a saját hírcsatornájából tudja majd lekérni a blogok, újságok és egyéb weboldalak tartalmát, majd azt egy ATM-hez hasonló újságnyomtató és fűző gépnél készíti el. Mi több ezekhez akár még optimalizált reklámok is kerülhetnek.
Hát, ha nyomtatott sajtó, akkor legyen ez! Legyen ez, egy jól kiépített papír-újrahasznosító rendszerrel összekötve.
Egyébként azokban a napfény világította e-book olvasókban hiszek, amelyeken ugyanezt meg tudom tenni, csak papírnyomtatás nélkül. Nem a költségek zavarnak, hanem a papír felhasználása. Csak jutnánk már el odáig, hogy mindenkinek van ilyen eszköze, amin tájékozódik, könyvet, tananyagot, bármit olvas.
http://hetivalasz.hu/korkep/o-az-uj-miniszterelnok-28462
2010.04.11. – 13:13

A közművesített mobilinternet és az online zeneletöltés megújításának ígéretével, valamint az online népszavazási kezdeményezés bevezetésével kampányolt Horváth Dávid. A fiatalember toronymagasan nyerte a hetivalasz.hu és a Média Hungária Legyél Te Magyarország NetMiniszterelnöke! című kampányversenyét.
Mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? Terveinek megvalósításához próbált szavazókat találni, vagy egy célcsoport igényeire akart válaszokat adni a programjában?
Visszamenőleg már nehezen tudnám eldönteni; felmértem, hogy melyek azok a problémák, amelyek nemcsak engem, de a társadalom mérhető részét is foglalkoztatják. Ezekhez vettük hozzá azokat, amelyek a visszajelzések alapján életképes felvetéseknek tűntek.
A kampánystábot “60+ tanácsadó”-ként erősítő nagymamája mennyire tudott segíteni?
Jó visszajelzéseket kaptunk tőle, amikor egy-egy ötlet lehetséges fogadtatását teszteltük. Gyakran mondta egy-egy üzenetre, hogy mindez szép és jó, de kizárólag a fiatalokat szólítja meg.
A programjában szereplő online népszavaztatási lehetőség viszont a nyugdíjas korosztálynak is érdekes lehet – gondoljunk csak 2008-ra, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésére.
Az észak-európai országokban évente átlagosan tizenkét népszavazást tartanak. Svájcban is minden fontos kérdésről referendumon döntenek, nálunk viszont a rendszerváltozás óta mindössze hat népszavazás volt. Célom az lenne, hogy online lehessen népszavazást kezdeményezni, ami ma a törvény szerint legalább 200 ezer aláírás benyújtásával lehetséges. Az Ügyfélkapu rendszeren ugyanakkor már ma is hitelesíttetni kell az adatainkat, ha ügyeinket akarjuk intézni. Ha a hitelesített ügyfelek minden külön procedúra nélkül népszavazási kezdeményezést indíthatnának, gyorsabb, olcsóbb, környezetbarátabb lenne a rendszer. Sőt, a fiatalok is motiváltabbak lesznek.
“Az országos internetes lefedettséggel mindenki hozzáférhet a hálózathoz, és ezzel tájékozott tud maradni a nehezen elérhető, elzárt területeken is” – írta programjában. Ez elég magyarbálintosan hangzik – legalábbis a népszavazási lehetőség eddig ellenzéki populizmusnak címkézett kiaknázásához képest. Nem keresték meg valamelyik párttól?
De, viszont a csapatom tagjai hárították az ilyen próbálkozásokat, így az érdeklődő pártokkal nekem – szerencsére – semmi dolgom nem volt.
Huszonkét éves, tehát a vasárnapi szavazás nem az első lehetőség, hogy országos ügyben leadja a voksát. Így viszont már lehet összehasonlítási alapja. Mi alapján választ Magyarország NetMiniszterelnöke?
Mindenképpen elmegyek szavazni és prekoncepcióm is van, de – és ez a legfontosabb – minden párt programját átolvasom és összevetem egymással. A NetMiniszterelnök játék során is mindig azt üzentem az érdeklődőknek: pusztán szimpátia alapján szavazni nem szerencsés, ismerjék meg mindegyik jelölt programját.
Tervezi, hogy a valódi politikai küzdőtéren is kipróbálja magát?
Nem ezért indultam el ezen a versenyen, nincsenek is politikai ambícióim, de elképzelhető, hogy egyszer a nagypolitikában is megméretem magam.
Mire költi a félmilliós főnyereményt?
Ezzel a kérdéssel még nem foglalkoztam. A társakat is úgy válogattam meg, hogy senkit ne a pénz motiváljon, hanem mindenki azért vegyen részt a játékban, mert tanulhat belőle.
“Csapatépítő és projektvezető egyéniség vagyok, de önállóan is megállom a helyem” – írja magáról. Ha nem a politikában, akkor hol képzeli el a jövőjét?
Digitális újságíró szeretnék lenni. Olyan médiamunkás, aki az egyre jobban integrálódó média világában egyedül is képes feldolgozni egy témát: ha kell, leforgatja, megvágja, ha kell, megírja. Eligazodik az egyre jobban összefonódó televíziós, mobil és számítógépes platformok között.
Önéletrajzában ugyanakkor az olvasható, hogy drog- és toxikológiai technikusi végzettséggel is rendelkezik. Csak egy érdekes színfolt a CV-ben, vagy valamilyen távlati tervet keressünk mögötte?
A főiskola előtt vérteztem fel magam ezzel a tudással. Úgy is mondhatnám: nem árt, ha az ember több lábon áll; ha úgy adódik, még mindig elmehetek bűnügyi laboránsnak, gyógynövénytermesztőnek vagy -begyűjtőnek…
HORVÁTH DÁVID
1987-ben született Budapesten. • 2006-ban érettségizett a Leövey Klára Gimnáziumban. • 2008-ban szerzett technikusi oklevelet a Petrik Lajos Szakközépiskolában. • 2008 óta a Dunaújvárosi Főiskola médiatechnológus asszisztens szakán tanul.
www.netokracia.hu
www.twitter.com/netokracia
2010 ápr. 12 20:55
“Horváth Dávid Magyarország első NetMiniszterelnöke április 11-én délelőtt elment és szavazott. Ő azon szerencsések közé tartozott, akinek nem kellett tegnap este 7 után is sorban állnia.”
“A szavazási rendszer digitalizálásában látja a jövőt a virtuális vezető”
http://bekesmegye.hir6.hu/cikk/41208/100412_nem_allt_sorba_a_netminiszterelnok
2010. április 12.
“A mostani választási malőr is kitűnően jelzi mennyivel gyorsabb, hatékonyabb és biztonságosabb lenne a szavazási rendszer, ha a digitális megoldások is megjelennének. Az online közösség által a közelmúltban megválasztott Horváth Dávid NetMiniszterelnök szerint érdemes lenne megfontolni az internetes szavazás bevezetésének lehetőségét.”
http://www.helyitema.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=29173&Itemid=33
2010-04-12 19:17
“A mostani választási malőr is kitűnően jelzi mennyivel gyorsabb, hatékonyabb és biztonságosabb lenne a szavazási rendszer, ha a digitális megoldások is megjelennének.”
http://vponline.hu/belfold/nem-allt-sorba-netminiszterelnok-sokat-segitene-az-online-szavazasi-rendszer
“A mostani választási malőr is kitűnően jelzi mennyivel gyorsabb, hatékonyabb és biztonságosabb lenne a szavazási rendszer, ha a digitális megoldások is megjelennének.”
http://emtv.blog.hu/2010/04/12/nem_allt_sorba_a_netminiszterelnok_1
“A mostani választási malőr is kitűnően jelzi, mennyivel gyorsabb, hatékonyabb és biztonságosabb lenne a szavazási rendszer, ha a digitális megoldások is megjelennének.”
http://hirek.prim.hu/cikk/77345/
Szabad internet és on-line népszavazás a programban
2010. április 02. 21:40
“Horváth Dávid, a Dunaújvárosi Főiskola hallgatója győzött a Legyél Te Magyarország NetMiniszterelnöke című kampányversenyben – olvasható a Média Hungária pénteki közleményében. z április elsején reggel 8-től éjfélig tartó szavazás elsőhelyezettje kiemelkedően sok voksot szerzett.”
http://www.hirado.hu/Hirek/2010/04/02/21/Kozmuvesitett_mobilinternetet_iger_a_NetMiniszterelnok.aspx
2010. 04. 02. 19:00:00
“A Dunaújvárosi Főiskola hallgatója lett Magyarország első NetMiniszterelnöke. A közel 5 hónapig tartó online játék nyertese 500 ezer forintot vihet haza. Egy éven át, a következő választásokig viselheti a rangot, miközben a kiírók több bemutatkozási lehetőséget is biztosítanak neki.”
2010 április 02, péntek
“A Dunaújvárosi Főiskola hallgatója lett Magyarország első NetMiniszterelnöke. A közel 5 hónapig tartó online játék nyertese 500 ezer forintot vihet haza. Egy éven át, a következő választásokig viselheti a rangot, miközben a kiírók több bemutatkozási lehetőséget is biztosítanak neki.”
http://www.webradio.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=195473
2010. április 2. 15:51:00
“Horváth Dávid, a Dunaújvárosi Főiskola hallgatója győzött a Legyél Te Magyarország NetMiniszterelnöke című kampányversenyben – olvasható a Média Hungária pénteki közleményében.”
http://www.privatbankar.hu/frisshir/hircentrum/horvath_david_lett_a_netminiszterelnok_85403
![]() |
| Horváth Dávid NetMiniszterelnök-jelölt |